Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Második Fejezet

2011.11.13

 

Ma reggel nehezen tudtam felkelni. Biztos azért, mert későn feküdtem le… Viszont a kedvenc filmem volt a tévében, úgyhogy nem hagyhattam ki! A Karib-tenger kalózai mind a négy része, egymás után, reklám nélkül. Fél kettőkor lett vége az utolsó résznek, és hatkor keltem. Négy óra alvás elég kevés, de egyszer kibírtam. Mikor már teljesen „suli-kész” voltam, lementem a konyha és étkező részbe (egy légtérben helyezkedtek el). Helen csodálkozott, hogy már hétkor lenn voltam. Brian még a táskájába pakolt, Caleb pedig... hát ő még most mászott ki az ágyból.

-          Jó reggelt, kis éjjeli baglyom! – mondta mosolyogva.

-          Jó reggel!-köszöntem nagy ásítás kiséretében.- Mi a reggeli?

-          Mit szeretnél angyalom?

-          Ó, lehet választani? Hmm... Gofrit kérek szépen.

-          És mit tegyek rá? Lekvárt, gyümölcsöt, pudingot, nutellát...

-          Igen! Nutellát, és… és banánkarikákat. Juj, de imádom!

-          Jaj, Anne! Az nem túl hízlaló? Nehogy itt elhízz nekem

-          Helen, tudod jól, hogy rendszeresen járok futni. Lefutom, nyugi.

-          Jó, rendben.

Ekkor észrevettem, hogy megérkezett Brian is.

-          Jó reggelt! Gofri lesz a reggeli? De jó! Én olyant kérek, mint Anne! Az biztos, finom!

-        Rendben, viszont akkor Calebnek is olyan kell majd... -jegyezte meg Helen.

Épphogy kimondta, a fiú már érkezett is.

-          Reggelt! Gofri? Hú de jó! Én olyant kérek…

-          … mint Anne tudom-tudom… - fejezte be fia mondatát Helen mosolyogva.

Miután megettük a reggelit, elindultunk a buszmegállóba, ami körülbelül háromháznyira volt tőlünk. Mikor odaértünk, megpillantottam Davidet is.

-          Szia! Mizu? –kérdezte mosolyogva, bár az arcára nézve úgy tűnt, hogy még szívesen lenne az ágyikójában.

-          Szia! Tegnap óta? Hát... nem sok minden történt... Csak fáradt vagyok. Nem aludtam sokat... És te hogy vagy?

-          Én se szunyáltam valami sokat. Néztem a Karib-tenger kalózai maratont.

-          Én is azt néztem. Te is szereted?

-          Miket beszélsz? Még szép ! A kedvenc filmem!

Ekkor megérkezett a busz. Felszálltunk, majd kerestünk valami jó helyet. Ott legalább még tudtam egy kicsit pihenni. Miután megérkeztünk Londonba, elindultunk a sulihoz. Odaérve beléptünk, majd megkerestük a földrajz termet.Útközben arról beszélgettünk, hogy mennyire nem szeretjük ezt az órát. A teremnek természetesen pont a negyedik emeleten kellett lennie! Kész zarándokút volt, mire felértünk. Aztán az osztályban még beszélgetünk pár szót a filmekről, mielőtt elkezdődött volna az óra, majd becsengettek.

Amikor megláttam a tanárt, komolyan megijedtem. Nagydarab ember volt, sötétszürke szakállal és bajusszal, a feje tetején pedig nagyítóval sem lehetett volna találni egy hajszálat sem… De túléltük.

Ez után a tesi óra következett. Leosztályozták a húsz perces futást. A legjobbak között voltam.

A következő óránk matek volt, majd német, irodalom, angol végül fizika. Gyorsan elment a mai nap.

-          Adam, ma lesz koncertem a bandámmal, meg hallgatsz minket?

-          Jaj, David! Kedves, hogy meghívsz, de sajnos nem érek rá. Talán majd máskor. De most már mennem kell, Brian osztálytársa hazavisz minket. Szia!

-          Szia!

Mikor hazaértem levettem az álruhámat, és felvettem egy tunikát. Itthon ilyen lengén öltözök, mert meleg van a házban. Mikor elérkezett az öt óra, pont végeztem a tanulással, és átöltöztem a futó ruhámba. Brian persze már lennt várt mikor kész voltam. Futni mindig a parkokba vagy a városon kívülre jártunk.

-          Ma mennyit fussunk?

-          Én tíz-tizenöt kilométere gondoltam.

-          Csak oda tizenöt, vagy oda-vissza?

-          Csak oda!

-          Sejtettem. Menjünk most a nagy parkba! Ott régen voltunk már.

Még szerencse, hogy a rendőrök a futókkal nem foglalkoznak, így nem kell belesülnöm a parókába. Mikor közeledtünk a park közepéhez egyre hangosabban hallottam a zenét. Gondoltam, biztos van valami kiskoncert. Mikor odaértünk már nyolc óra volt, mert lassabban tudtunk haladni, ugyanis nemrég kiment a bokám. Briannel nagyon elfáradtunk, ezért bementünk az ottani kedvenc kis kávézónkba. A pultos bácsi, Freddie nagy örömmel fogadott minket.

-          Jaj, Anne kisasszony! Brian! Foglaljatok helyet! Látom épp futottatok! Szomjasak lehettek! Hozhatok valamit inni?

-          Huh… Én valami hideget kérek, lehetőleg szénsavmenteset. – mondtam.

-          Én ugyanazt kérek, mint Anne. – szólt Brian

-          Akkor csinálok nektek friss limonádét, extra naranccsal. Amíg elkészül, nézzétek meg ezt a fiatalokból álló együttest, DaRiCh a nevük.

Briannel előrébb mentünk. Mivel nem voltak olyan sokan, volt hely a színpadhoz közel, a fal mellett. A színpad körülbelül húsz centiméter magas lehetett, és nem volt előtte korlát. Az énekes ismerős volt, és mikor rám nézett felismertem. David volt az. Nem is tudtam, hogy itt lesz a koncert. Aztán belemerültem a zenébe. Elkezdtem táncolni, és mikor észhez tértem, akkor már David fogta a kezem, a színpadon álltam vele, és hozzám énekelt. Nem tudtam, hogy mi történhetett, de belementem a játékba. Ott táncoltam mellette. Még sosem járt át belülről ennyire a szabadságérzet! Úgy éreztem, nincs semmi, se senki, csak a zene, a tánc, David és én. Mikor vége lett a számnak gyorsan visszafutottam a helyemre. Ekkor Fredie bácsi megérkezett az italainkkal. Két hatalmas limonádé. Kedvenc italom. Ebből bármikor bármennyit meg tudok inni, főleg abból, amit Freddie bácsi készít. A hagyományos citrom mellett tesz bele még narancsot, és egy kevéske vérnarancsot is. Igazi trópusi innivaló. Miközben elkezdtem inni, észrevettem, hogy David ott áll előttem.

-          Szia Brian! – köszönt. - Bemutatnál a barátnődnek?

Hallottam a hanglejtésén, hogy azt hitte, hogy én Briannel járok… Gondoltam gyorsan mondok neki valami mást…

-          Szia! Anne vagyok, Brian már kicsi korom óta a legjobb barátom. És te ki vagy? – huh… mintha valójában nem tudnám…

-          David vagyok. Bocsi, én azt hittem…

-          Tudom mit hittél, de az nem igaz.

-          Ó, akkor rendben. Nagyon jól táncoltál. Tánciskolába jársz?

-          Nem, nem járok tánc suliba, de azért köszi a bókot! Egyébként most vagyok elsős gimis, csak London ellentétes részében. Ezért szoktunk eljönni együtt futni. Nagyon tetszett a szám, amit játszottatok. Tök jól énekelsz. De hamarosan megyünk, mert csak pihenni, meg inni jöttünk be.

-          Értem. Msn címedet meg tudod adni?

-          Öö.. Persze. Ráírom a kezedre, ha van tollad…

-           Persze, hogy van. –monda, és gyorsan kikortort a zsebéből egy reklámtollat. - Majd akkor felveszlek, és tudunk még beszélgetni.

-         Oké.- feleltem és gyorsan ráfirkantottam a kezére, a címemet. – Azt hiszem mennünk is kell. Szia! Viszlát Freddie!

-         Szia Anne! Akkor majd írok! Csá, Biran! Akkor majd találkozunk a suliban! Ja, és mondd meg Adam-nek, hogy hiányoltam, és hogy legközelebb feltétlenül jöjjön el meghallgatni minket!

Miután hazaértünk, lehuppantam az ágyamra.
Hmm… elég jó estém volt! - Álmaim pasija végre láthatott az igazi énemként…- gondoltam, majd elnyomott az álom.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Értékelés

(Petra, 2011.11.19 21:22)

A második fejezet határozottan jobban sikerült, mint az előző kettő. Itt is van még mit csiszolgatni, de összességében tetszik az alaptörténet. Az egyetlen dolog, amit nem értettem, az a futós rész volt. Hogy ment ki az utcára úgy, hogy mindenhova ki van plakátolva az arca? Vagy lehet, én értelmeztem félre valamit? Mintha úgy lett volna, hogy körözik Őt mindenfelé, ezért mindig fiúnak kell magát álcáznia. Pontozás: Fogalmazási stílus: 5/3. Helyesírás, nyelvhelyesség: 5/2. A történet érdekessége: 5/3. Egyben tekintve, összességében: 10/6.

Re: Értékelés

(Anne, 2011.11.20 11:15)

A kiskori képével van minden kiplakátolva, meg egy képpel, hogy vajon hogyan nézhet ki most (ami nem nagyon hasonlít rá)